DEKÓDOLÁS
A radikális fiatal osztrák kortárs zeneszerző, Olga Neuwirth szcenírozott koncertje a Vasúttörténeti parkban a Budapesti Őszi Fesztivál záróeseménye volt. A Roberto Paci Dalò olasz zeneszerzővel közösen létrehozott zavarbaejtő, megrázó, komplex multimédiás előadáson a zenészek áttetsző vetítővászon mögé rejtették el magukat, miközben a zene és a vetített képek asszociációs rendszere rejtett tartalmakat hozott felszínre.
A viccelődő Hitler és a szónokló Mussolini, az olasz nép, az olasz kispolgár kritikája Leopardi, Gramsci és Pasolini szövegeivel azt az állítást sugallta, hogy a fasizmus ideológiája rejtve benne van nemcsak az olasz társadalomban, de a számára épített korabeli épületekben is, és ez az ideológia bármikor újra feleleveníthető.
„A társadalmi berendezkedés fennmaradása inkább a véletlen mûvének tûnik, mintsem átgondolt tervnek, és igazán meglepõ, hogy megvalósulhat olyan emberek között, akik folyamatosan gyûlölködnek, ármánykodnak, minden eszközzel ártani igyekeznek egymásnak. Az olasz emberek élete nem a szebb jövõ távlatában zajlik, hiszen nincsenek elfoglaltságaik, életük céltalan és csakis a jelenre korlátozódik. Az olaszok kinevetik az életet: nincs még egy nemzet, amely ennyire szívbõl jövõen, a hideg megvetés ilyen mély meggyõzõdésével nevetne rajta. Egészen természetes is ez, mert számukra az élet távolról sem ér annyit, mint mások számára, és mert - bizton állíthatjuk - az olyan élénk, heves természetû emberek, mint az olaszok, képesek a legfagyosabban, a legnagyobb apátiával reagálni arra, ha erejüket meghaladó külsõ körülmények legyõzik õket. Egész Európa uralkodó osztályai közül a legcinikusabb az olasz uralkodó osztály, minden nép között a legcinikusabb az olasz nép. Itáliában bármi lehet nevetség tárgya, a beszélgetések is leginkább errõl szólnak. Más népek inkább a dolgokon nevetnek, nem az embereken, inkább a távollévõkön, nem a jelenlévõkön. A társadalom egysége nem maradhat fenn tartósan olyan emberek között, akik állandóan gúnyt ûznek egymásból és lenézik egymást.”
(Leopardi, Az olaszok szokásairól és erkölcseirõl)
A fogyasztói társadalom dekadenciáját, a narcisztikus önkényeztetését, az arctalan tömeg látszólag céltalan bolyongását, sürgés-forgását felmutató gazdag asszociációjú képek, jelenetek, széles spektrumú interakciók egy rossz előérzet megfogalmazásaként, a lassított mozgások, a parlamenti ülésterem csöndje baljós jelekként sugallták: aggodalomra van ok, a jobbratolódás törvényszerű, az olasz nép az állandó prefasizmus állapotában van.
A radikális zenei eszközök: a számítógépes zenei manipulációk és ezek kombinációja az élő hangszeres zenével (klarinét, gitár), élő és hangszalagról bejátszott beszéddel, valamint utcai, tömeggyűlési zajokkal, mindez a vetített álló- és lassított mozgóképek ritmusával szinkronba hozva a baljós aggodalomtól – a teremin különleges, éteri hangjának köszönhetően egész szokatlan hanghatásokkal – a vészterhes sikolyig fokozta a drámát: vigyázz Itália, vigyáz Európa!
„Nem arab nép, nem balkáni, nem antik,
élõ nemzet, európai nemzet:
mi vagy hát? Kisdedek, éhezõk, korrupt
hivatalnokok, intézõk, vaskalapos prefektusok,
kencés hajú, piszkos lábú ügyvédecskék,
bigott nagybácsik: semmirekellõ elvtelen funkcionáriusok
földje! laktanya, papnevelde, szabadstrand, kaszinó!
Kispolgárok milliói, millió disznó,
csillogó paloták árnyékában legelész, tülekszik,
a szegényes barakkok közt: romosak, akár a templomok.
Mivel léteztél, már nem létezel.
Öntudatosan éltél, már öntudatlan vagy.
S mert katolikus vagy, nem hiszed:
bajaid a gonosz világban, minden gonoszságban erednek.
Merülj alá szép tengeredben, szabadítsd meg a világot.”
(Pasolini, Nemzetemhez)
A képi elemek jelentős része az olasz fasiszta építészet ikonná vált jellegzetes példáinak, külső és belső tereinek mint ideológiát kifejező építészeti eszközöknek felmutatása volt. Terragni comoi fasiszta pártszékházának hatalmas üvegfalai, üres lépcsőháza, oszlopcsarnoka, elhagyott tárgyalója ebben a kontextusban visszakapták ideológiai tartalmukat.
„Iszonyatos, mennyire egyszerû: az ember nem vesz tudomást mások életének szentségérõl, saját életébõl pedig eltûnnek az érzelmek.
Mások életét semmibe veszi, önmaga szívét nem tartja egyébnek, mint izomnak (így fejezi ki egy értelmiségi gondolkodó, egyike azoknak, akik csak sokasítják a bajt, amikor dölyfösen, szánalommal, megvetéssel tekintenek a "történelem" középpontjából az ilyen szerencsétlenekre, mint én, akik reményvesztetten bolyonganak az életben). És végül szeretném elmondani, hogy ha a néma többség újra életre keltené a fasizmus õsi formáját, az csakis úgy történhetne, hogy ez a néma többség borzasztó döntést hoz, választ (és valójában máris ezt teszi) az egyik oldalon álló szentség és érzelmek, valamint a másik oldalon álló vagyon és magántulajdon között, és a második lehetõség javára dönti el a kérdést. Azt gondolom tehát - nem szakadva el humanista és racionalista szellemi hagyományainktól -, hogy ma már nem idõszerû attól félnünk, hogy a szentség megõriz valamit hitelébõl, és az ember megõriz valamit a szívébõl.”
(Pasolini, Kalóz írások)
Miközben Olaszország idén ünnepli Giuseppe Terragni, a XX. század első felének emblematikus építészikonja, a racionális építészet fényes csillaga születésének századik évfordulóját és épületeinek építészeti értékeit a hajdani ideológiától mentesítve abszolút értékként próbálják felmutatni Steven Holl és mások elemző értékelésekben, Olga Neuwirth arra figyelmeztet, hogy bizonyos formák újra és újra felhasználhatók azonos célra, a valamikori üzenet kódolva van az építészetben, és rejtekéből bármikor feléleszthető.
A hatalmat reprezentáló archetipikus építészeti eszközök, a monumentalitás, a szimmetria, a tengely, az oszlopok és oszlopcsarnokok, a hatalmas belmagasság, az aránytalanul nagy méretek és a szabályos elrendezettség, mindez a hatalmas nyílások által fénnyel telítve, tehát a mediterrán jellegű olasz racionális építészet jellegzetes formanyelve olyan inspiráló erővel bír, amely sugallja az őt létrehozó tartalmat, ideológiát. A fasiszta hatalmi építészet szótára az úgynevezett racionális építészet nyelvében találta meg ideológiájának kifejezését.
Mindez cáfolja az építészeti kommunikáció autonómiáját, és az előadás többek között azt állítja, hogy az építészet nyelve ideológiai kifejezésre fel-és újrahasználható: az átmenetileg rejtett üzenet bármikor dekódolható.
„A világ valóban nagy, rettenetes és bonyolult. Minden cselekvés, amely a maga összetettségében útjára indul, váratlan visszhangokat ébreszt. ” (Gramsci)
Budapest, 2004
Közlés: www.epiteszforum.hu
ITALIA ANNO ZERO
Olga Neuwirth és Roberto Paci Dalò szcenírozott koncertje
Antonio Gramsci, Giacomo Leopardi és Pier Paolo Pasolini mûvei nyomán
www.italiaannozero.org
www.olganeuwirth.com
www.gt04.org
www.domusweb.it